Zichy-kastély rekonstrukció

A Zichy-kastély és környezete

A Szentlélek tér és a Fő tér Óbuda egyik fő közlekedési és kulturális központja. A terület megmaradt épületeivel, macskaköves útjaival megidézi Óbuda századeleji hangulatát. A Fő tér tavasztól őszig számos kulturális rendezvénynek ad otthont, télen pedig jégpálya várja a korcsolyázni vágyókat, így a terület nem csupán a helyi, de a budapesti és környező településen élő lakosok számára is vonzó kikapcsolódási célpont. E hangulatos környezet egyik elbújó szépsége a Zichy kastély épületegyüttese, ami külső homlokzati megjelenésével és nem teljesen kihasznált funkcionális működésével szürke foltnak számít Óbuda Fő terének pezsgő életében.
A Magyar Állam tulajdonában lévő műemlékegyüttesnek több használója is van: az egykori főúri lakhely falai között működik a Petőfi Irodalmi Múzeum Kassák Múzeuma, a melléképületekben a III. kerületi önkormányzat irodái, az Óbudai Múzeum, a Térszínház, valamint a Szépművészeti Múzeum Vasarely Múzeuma kapott helyet, míg a kastély udvarán a Kobuci Kert néven ismert rendezvényhelyszín működik. A sok kultúraközvetítő intézmény egymástól elkülönülten funkcionál, némelyik egység megközelíthetősége nem egyértelmű, a felszínes szemlélődő számára nem észrevehető, így spontán látogatót aligha fogadnak.
A Zichy-kastély közelében található további múzeumoknak, kiállítótereknek köszönhetően gyakorlatilag egy múzeumnegyed alakult ki Óbuda történelmi városmagjában, amely a rendszeres rendezvényekkel kiegészülve komoly kultúraközvetítő értékekkel bír.
Az épületegyüttes közelében jelentős közlekedési gócpont található, amelynek forgalmából ezek az intézmények jelenleg nem profitálnak.
A mostani méltatlan állapot változtatására született meg a jelen fejlesztési terv, amely nem csupán a III. kerület, hanem a főváros városfejlesztési terveibe is beleilleszkedik. A fejlesztés magával vonja a kastély környezetének az újragondolását és más városi projektekkel (Óbudai Promenád, Óbudai sziget – JövőSziget Fejlesztési Koncepció) való összehangolását.
Fejlesztési tervünk révén a helyi értékekre építve, további művészeti ágakat bevonva és a helyi lakosok számára is vonzó szolgáltatásokat kialakítva egy olyan kultúrnegyed hozható létre Óbudán, mely szerves részét képezi majd nem csupán a budai oldal, hanem az egész főváros kulturális életének, így idézve vissza a kastély és az őt körülvevő épületkomplexum hajdan volt fénykorát.

 

Zichy-kastély komplex fejlesztési terv

A műemlékegyüttes integrált hasznosításának fő célja az épített örökségi érték megmentése, valamint egy olyan komplex szolgáltatást nyújtó kulturális-turisztikai attrakció és közösségi tér kialakítása, amely biztosítja a 21. századi trendeknek megfelelő élmény- és ismeretszerzést, a szabadidő minőségi eltöltését, emellett az óbudai lakosság igényes találkozási helyévé is válik.
A beruházás megvalósításával elérendő cél a kerület turisztikai attrakcióinak olyan minőségi fejlesztése, valamint a kínálat olyan mértékű színesítése az elérhető szolgáltatások, programok körének bővítésével, amely lehetővé teszi a gazdasági fenntarthatóságot és hozzájárul a helyi lakosság életminőségének növeléséhez.

A projekt fejlesztései

A projekt részeként a következő fejlesztéseket tervezte meg csapatunk:

  1. Az északi szárny rekonstrukciója:
    Az épületrészben a Hello Wood Kreatív Tér létrehozása tervezett építési irodával, műtermekkel, nyitott alkotóműhelyekkel, közösségi irodával, kiállító- és rendezvényterekkel;

     

  2. A nyugati szárny felújítása:
    A nyugati szárny felújításával, az eredeti térszerkezetek megközelítő helyreállításával lehetővé válik a Kassák Múzeum gyűjteményének átköltöztetése a kastélyépületből.

     

  3. Az északi és nyugati épületszárnyak sarkán, a Fő tér felé nyitottan, de a múzeumi és közösségi terekből is elérhetően kerül kialakításra egy új vendéglátó egység, a „Krúdy fröccsöző”, amely értékes tagja lehet a Krúdy-negyednek

     

  4. A kastélyépület teljes rekonstrukciója:
    A kastélyépületben a falkutatások eredményének függvényében a lehetőségekhez mérten visszaállításra kerül az eredeti térszerkezet. Az emeleti szinten történeti enteriőrök és rendezvényekre alkalmas terek kerülnek kialakításra, a földszint tereiben pedig a Zichy család és a kastély történetét bemutató kiállítások megvalósítása tervezett;

     

  5. Barokk kert:
    A nyugati oldalon található udvarban „barokk kert” kerül kialakításra, amely kiemeli a kastélyépület látványát a Fő tér felől érkezők számára, és amely így ideális fotózási helyszínné válik különböző rendezvények, pl. esküvők alkalmával.

     

  6. Orangerie – télikert:
    A kastélyépülethez csatlakozva a valamikori „orangerie” megidézésére egy kortárs, télikert jellegű épület kerül megépítésre, benne infopont, ajándékbolt és kávézó-cukrászda fog üzemelni;

     

  7. Keleti szárny új, kortárs épülete:
    Az 1950’s években a HÉV építésekor elbontott keleti szárny nem épülhet vissza teljesen, de tömegében megidézzük egy kortárs ihletésű új épülettel. Az épület összetett funkciójú lesz, a kiszolgáló és tároló egységek mellett helyet kap benne egy kerékpárkölcsönző, egy kávépörkölő kisüzem, egy sörmanufaktúra, valamint a megújuló energiaellátáshoz szükséges gépészet is;

     

  8. „Múzeumkert”:
    A jelenleg többszörösen osztott déli udvarban a kerítés elbontásával, a kertrészek összenyitásával egy egységes park kerül kialakításra, ahonnan így az épületkomplexum összes múzeuma kényelmesen megközelíthetővé válik;

     

  9. Szabadtéri színpad – Kobuci Kert:
    A keleti oldalon a parkolók megszűntetésével egy szabadtéri rendezvénytér kialakítása tervezett. Ide kerül át a Kobuci Kert a kiszolgáló egységeivel;

     

  10. Hello Wood udvar:
    A Hello Wood által bérelt északi szárnyban kialakítani tervezett, máshol már működő és itt is elindítani szándékozott „Technika - nyitott műhelyek és workshopok” programjukhoz kapcsolódóan az udvar épülethez közeli része alkotói terület lesz. Időről-időre a helyi alkotások mellett más, neves építészek nevével fémjelzett kortárs pavilonok is felállításra kerülnek majd.

     

  11. Új gyalogos-kerékpáros híd:
    Az új épületszárnyhoz kapcsolódva, annak emeleti szintjéről indulva egy gyalogos-kerékpáros híd megépítése tervezett, amely átvezet az Óbudai-szigetre, kapcsolatot teremtve így az oda tervezett rekreációs övezettel (JövőSziget) és az ottani parkolókkal. A híd a HÉV felsővezetékei fölött kellő magasságban ívelne át a sínek és a folyó felett.

     

  12. Parkolók:
    Tekintettel arra, hogy a kastély és környezete régészeti lelőhely, valamint a Duna folyó közelsége miatt magas talajvízzel kell számolni, a szükséges mennyiségű parkolóhelyek kialakítására a mélygarázs építése itt, nem javasolt opció az aránytalanul magas építési költségek miatt. A projektfejlesztési időszakban megvizsgálandó, hogy mely közeli helyszíneken lehet gépjárművek számára parkolóhelyeket gazdaságosan kialakítani. Kerékpárok számára több ponton is tervezett kerékpártámaszok telepítése az épületegyüttes közvetlen környezetében.

     

  13. Megújuló energia hasznosítása:
    A gazdasági és környezeti fenntarthatóság szempontjait is szem előtt tartva megújuló energia hasznosítása tervezett az új és megújuló épületek energiaellátásának biztosítására. A projekt előkészítési szakaszában meg kell vizsgálni, milyen energiarendszerek alkalmazása adhat valós megoldást.

     

  14. Homlokzatfelújítás
Tervezés éve
Ügyfél

2018

Óbuda Önkormányzata

Tervezés éve

2018

Ügyfél

Óbuda Önkormányzata

—>